Találatok ezzel a címkével: wordpress

5
november
2013

Lézervágás Budapest

A csepeli Twins Broadcast Kft. első körben keresőoptimalizálással keresett fel minket. A megbeszélések közben felmerült, hogy a korábbi honlapjukat egy újra cseréljük le. A weboldal készítés 1 hét alatt lezajlott. Mivel új honlapról van szó, ezért a keresőben egyelőre hátrébb jelent meg. Ennek kiküszöbölésére AdWords kampányt futtattunk, mely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A Lézervágás Budapest domain név is megvásárlásra került, mely...

Tudjon meg többet
5
november
2013

Pure Medical Center

Az innovatív orvosi eszközöket és az alternatív gyógyászatot ötvöző Pure Medical Center kért fel minket, hogy készítsük el weboldalukat. A weboldal készítés mellett az arculatot is ki kellett alakítani, logót terveztünk, reklámtáblát készítettünk stb. A weboldal három nyelven működik, minden eszközön jól mutat.

Tudjon meg többet
weboldal készítés - icetech - weboldalak-keszitese.hu
30
június
2013

Icetech szárazjég

A szárazjég gyártással és forgalmazással foglalkozó Majláth Gáz Kft. weboldalát kellett a mai kor igényeinek megfelelően elkészítenünk. A honlap azon kívül, hogy mutatós és felhasználó barát a mobil eszközökön is remekül működik a reszponzív webdesignnak köszönhetően. A weboldal egy sablonon alapszik, elkészüléséhez alig 2 hét kellett.

Tudjon meg többet
weboldal készítés - ba - weboldalak-keszitese.hu
30
június
2013

Magánnyomozó Budapest

A budapesti magánnyomozó cég korábbi munkáink alapján választott minket és kért fel a weboldal elkészítésére. Mivel elég erős a mezőny, így kifejezetten a budapesti magánnyomozókra keresőket vettük célba, ami remekül sikerült, hiszen a Google találati listáján 1. helyen szerepel a honlap a magánnyomozó budapest keresési kifejezésre. Mivel az ajánlatkérő részt nem kell vadászni a honlapon, így havi szinten elég sok megkeresés...

Tudjon meg többet
weboldal készítés - gws - weboldalak-keszitese.hu
30
június
2013

GWS Hungary Kft.

A zöld technológiák területén dolgozó GWS Hungary Kft. is minket keresett meg azzal, hogy találjuk ki a cég arculatát, valamint készítsük el weboldalukat. Mivel a cég nemzetközi, ezért a weboldalt két nyelven kellett elkészíteni, külön zárt részt kellett kialakítani a viszonteladóknak, akik saját hozzáférésükkel különböző anyagokat érhettek el. Webdesign, arculattervezés – fxcreative

Tudjon meg többet
weboldal készítés - albabútor - weboldalak-keszitese.hu
30
június
2013

Alba Bútor Stúdió Kft.

Weboldal készítés a székesfehérvári Alba Bútor Stúdiónak, akik a teljes termékpalettájukat elhelyezték a weboldalon. Az átlátható kategorizálásnak köszönhetően mindenki megtalálja amit keres. Webdesign, arculattervezés – fxcreative

Tudjon meg többet
weboldal készítés - antipasti - weboldalak-keszitese.hu
30
június
2013

Antipasti főzőiskola

Az Organikus kert tulajdonosa ajánlott minket ismerősének, és mivel ő is jót szeretett volna magának, el is fogadta ajánlatunkat. Így készíthettük el gasztro témában az első honlapunkat, mely az antipasti nevet kapta. Persze ez nem csak egy szimpla gasztroblog, hanem egy főzőiskola weboldala. Webdesign, arculattervezés – fxcreative  

Tudjon meg többet
weboldal készítés - organikuskert - weboldalak-keszitese.hu
30
június
2013

Organikus Kert

Egy korábbi kedves ügyfelünk szeretett volna egy blogot, ahol a városi kertészet rejtelmeibe vezeti be olvasóit. Mivel már korábban is jól dolgoztunk együtt, adta magát, hogy ezt a weboldalt is mi készítjük el. Webdesign, arculattervezés – fxcreative

Tudjon meg többet
weboldal készítés - lajta béla archívum - weboldalak-keszitese.hu
29
június
2013

Lajta Béla Archívum

Budapest Főváros Levéltára egy Lajta Béla gyűjteményt hozott létre, amelyben a híres építés munkásságát gyűjtötték egybe. EU-s támogatást kaptak arra, hogy mindezt weben is megjelenítsék. Így kaptunk felkérést a lajtaarchiv.hu weboldal készítésére. A honlapon rengeteg kép, korabeli leírás, tervrajzok kaptak helyet szépen kategorizálva. A Weblap egy hatalmas monitoron is megjelenítésre került a gyűjtemény hivatalos megnyitóján. Webdesign, arculattervezés – fxcreative

Tudjon meg többet
weboldal készítés - hazai pálinka - weboldalak-keszitese.hu
29
június
2013

Hazai Pálinka

Amikor legalizálták a házi pálinka készítést, néhány cég egyből lecsapott a lehetőségre. Ezek között volt a hazaipalinka.hu Kft. is és mivel korábban már dolgoztunk együtt, adta magát, hogy ezt az oldalt is mi készítsük el. Az oldal egy wordpress alapokon nyugvó webshop lett, nem csak szép, hanem kifejezetten hasznos is. A 2012-es évben több, mint 70.000 egyedi látogató kereste fel a...

Tudjon meg többet
weboldal készítés - angel beauty - weboldalak-keszitese.hu
29
június
2013

Angel Beauty

Az Angel Beauty Saloon teljesen egyedi weboldal elkészítését kérte tőlünk. Mivel semmilyen megkötés nem volt, a webdesigner kiélhette magát, és minden szerénységünk ellenére mondhatjuk, hogy a honlap gyönyörű lett. Mindemellett hatékony is, elég ha csak az átlag 400 egyedi felhasználót vesszük, akik havonta felkeresik a honlapot. Webdesign, arculattervezés – fxcreative

Tudjon meg többet
weboldal készítés - design csempe - weboldalak-keszitese.hu
23
június
2013

Designcsempe

Az Ibertrading Kft. bemutatkozó oldala. A honlap érdekessége, hogy egy nagy lapból áll, de a stíluslap és a javascriptek segítségével érdekes végeredményt kaptunk. A weboldalon helyet kapott egy kalkulátor, amivel bárki kiszámolhatja a megvenni kívánt design árát. Feladat volt még a honlapkészítésen kívül a cég arculatának megtervezése, logójának elkészítése. Webdesign, arculattervezés – fxcreative

Tudjon meg többet
weboldal készítés - solartrade - weboldalak-keszitese.hu
23
június
2013

Solartrade Kft.

A napkollektorokat forgalmazó Solartrade Kft. részére készítettük el új honlapjukat. A honlap egyik legérdekesebb része a napkollektort működés közben bemutató animáció, mely valós időben mutatja az adatokat. Újdonságként került a honlapra a szolár kerti zuhany, mely jelenleg a keresőben is vezető helyen hozza a cég honlapját. Webdesign, arculattervezés – fxcreative

Tudjon meg többet
weboldal készítés - pointerpub - weboldalak-keszitese.hu
20
május
2013

Pointer Pub

A különleges angol söröket kínáló Pointer Pub számára egy, az angol jelleget hangsúlyozó honlapot készítettünk. A honlap WordPress alapokra készült, így könnyedén lehet a tartalmat frissíteni. A keresőoptimalizálás hatására jelenleg több, mint 25 keresési kifejezésre az első helyen jelenik meg a honlap. A legnagyobb forgalmat a bajnokok ligája söröző és a karaokeparty keresések generálják. 2013.04.20. és 2013.05.20. között a Google Webmester eszközök 1.300 klikkelést regisztrált, ami mind a...

Tudjon meg többet

Weboldalak készítése, hogy ne kelljen szégyenkeznie

Ha nincs honlapja, ha minden eszközön jól akar mutatni, ha nem akar többet költeni hirdetésre, mint amennyit kell!
LEGÚJABB MUNKÁINK